Kikelet

Gyűlöl a sors, mert igaz ősi

Ha bujdosó is, rejtett, titkos,

Megfárdat, de él még vérünk, s

Maradt tiszta. Sosem piszkos.

Lángtengeren, vérözönben

Vágtunk át, míg ím, elértünk

Csonka hazát, eskü-átkot, s

Hullottunk. de meg nem törtünk.

El sem rejtett gyűlölségen,

Ezüst tükrű, hideg szókon,

Öltek újra. Öltek tettel, de

Le nem győztek, büszke sólyom.

Halálcsendbe borult, néma,

Átkozott, hideg a táj, ha

Énekink - A Föld dalát -

Nem visszhangozhatja már.

Hangja a földnek zengjen az égig,

Dala erőnknek hívja erényid,

Szemek bús lángja napra tekintsen,

Csendje a kőnek új hadat épít,

Ébredjen újra minden ős látnok,

Szólítson útra hű szavat, álmot

Gyáva ha szánja vérét a harcra

Szívét erődnek sietve adja!

A fényes nap immár elnyugoda...

A föld színe sötétbe borula.

Nappali ég éjjelre változa,

Este csendje nyugodalmat hoza.

Napkelettől egész napnyugotig

Szent nevedben bíztam, és fáradtig,

De megbocsáss, én szívemből szánom...

Könnyek miatt nincs szememen álom.